Egyéb ütőhangszerek  196 terméket találtam.

A cajón (kiejtése kb. „káhón”, spanyol, ’nagy doboz’) afroperui eredetű, fából készült idiofon ütőhangszer, amely leginkább egy nagy dobozra hasonlít. Elterjesztésében fontos szerepet játszott a dzsessz, a délspanyol flamenco, valamint az afrolatin zene. Létezése a 19. század közepe óta dokumentált, Peruban 2001-ben Nemzeti Kulturális Örökséggé nyilvánították. Különlegessége, hogy az egyetlen olyan hangszer, amelyet a zenész a tetején ülve szólaltat meg.

A konga vagy kongadob egy afrikai eredetű népi ütős hangszer. Kb. 70 cm magas, 30 cm átmérőjű, alul nyitott dob.

A Bongo (spanyol: Bongó) eredete nem teljesen tisztázott, használatát először a 19. század második felében dokumentálták Kuba keleti tájain. Manapság a bongo az egyik legelterjedtebb kézdobnak számít.

A darbuka egy (alul nyitott) homokóra alakú Észak-Afrikából származó népi hangszer, dob.

Használata a Közel-keleti zenékben öblös hangja miatt igen elterjedt. Eleinte főleg a hastáncok kíséretére használták, de újabban egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a dzsessz, fusion és drum and bass zenékben is. Több néven is ismerik, emlegetik. Angolszász területen általában doumbek néven ismert.

.

A dzsembé (djembé, jembe, jenbe, djimbe, jimbe, vagy dyinbe) Nyugat-Afrika, azon belül is a mande népek tradicionális ütőhangszere, ám mára már egész Nyugat-Afrikában megtalálhatjuk. Eredete a mandinka népcsoport kovácsaihoz, a numukhoz köthető. A dzsembé széles körben való elterjedésének egyik oka lehet, hogy a numuk i. sz. 1000 körül a mai Guinea, Szenegál, Mali és Burkina Faso területeiről szétszóródva Nyugat-Afrika más népeivel is kapcsolatba kerültek, akiknek dobkészítési tudásukat átadhatták. Többféle fafajta is alkalmas a dobtest elkészítésére, legtöbbször a lenke vagy iroko fajtát használják. Figyelembe kell venni a fa korát, szellemével pedig meg kell beszélni, alkalmas e arra, hogy a belőle készült dobon keresztül a szellemek hangja és ereje megjelenjen. A régi időkben még az sem volt mindegy, hogy esős évszak volt-e, vagy száraz, mikor a fát kivágták, kora reggel volt-e, vagy az este közeledett. Azt mondják három szellem van a dzsembében: A fa szelleme, amelyből a dobot faragták, az állat szelleme, amelynek bőre az ütőfelületet adja, valamint a dobkészítő mesteré, akinek szakmai tudása nélkül dob nem készülhet Afrikában. Igazából mesterembertől függ, hol találunk igazán jó hangszert.

.

A tablá (urdu: تبلہ, hindi: तबला, tablā) egy elterjedt indiai membranofon hangszer, amit klasszikus, könnyű- és vallásos zenében használnak Dél-Ázsiában, a klasszikus hindusztáni zene része. A hangszer két eltérő méretű és hangszínű dobból áll. A tablá elnevezés az arab تبلہ = ’dob’ szóból ered.

A bodhran, vagy bodhrán (ejtsd:/ˈbɔːrɑːn/ kb.:bórán) a kelta népek, köztük is főleg az írek tradicionális kézidobja. Korábban kultikus célokra használt druidadob, illetve nagyobb változatai csatadobok voltak. Második reneszánszát az 1950-es évek óta éli. Azóta az ír függetlenség és kultúra egyik szimbóluma.

A kézidob, vagy keretdob a legősibb ismert dobfajta, számos kultúra korai feljegyzéseiben megtalálható az említése, mondhatni az első feltalált dobról van szó. Később több differenciálódott változata alakult ki. A keretre gyakran gyűrűket erősítettek a "csengő" effektus eléréséhez.

Az óceándob a tenger sokféle hangját hivatott megidézni az általa keltett effektusok révén. A keretre zárt alsó-felső bőrréteg kört apró (általában fém) gyöngyök találhatóak, ezek megdöntéssel történő áramoltatásával érhetők el a kívánt hanghatások. A keletkezett hang függ a gördítés sebességétől, a gyöngyök méretétől és anyagától, és persze a játékos kézmozgatási technikájától.

A sámándob régen meghatározó szerepet töltött be a népi kultúrákban, a sámánok vezette népi rituálék elmaradhatatlan eleme volt. A dob akusztikája különleges jelentőséggel bírt, hozzásegítette a szellemi vezetőt a megváltozott tudatállapot eléréséhez, melynek segítségével képessé vált utazni a szellemi és fizikai világ között. Hátsó oldalán fogantyúval rendelkezik, ami legtöbbször egy vagy két keresztfából áll.

A güiro (kiejtése kb. „guíro”, IPA: [gwíro]) dörzsöléssel, kaparással megszólaltatott latin-amerikai idiofon hangszer. Nem más, mint egy lopótökből, fából, vastag nádból, néha fémből készült hosszúkás, üreges test, amelyen keresztben sűrűn párhuzamos bemélyedések, rovátkák futnak. Fából készült pálcát, néha fésűszerű eszközt húznak ezeken végig, ez reccsenő, kerregő, surrogó hangokat ad. Indián eredetű hangszer, elsősorban Kuba, a Dominikai Köztársaság és Puerto Rico népzenéjében, populáris zenéjében használatos. A komolyzenében először Igor Stravinsky Le Sacre du Printemps-jában bukkant fel, később Varèse, Chávez, Stockhausen és Berio műveiben is szerepelt.

A güiro különböző változatainak elnevezései még: calabazo, guayo, ralladera, rascador, raspador. A fából készült változat neve reco-reco, a nádból készült hangszeré sapo cubano. A güiro szó a karibi taíno indiánok nyelvéből származik.

Az Udu eredetét tekintve afrikai gyökerekre vezethető vissza, nevét vélhetően az udongo (gazellaszerű négylábú) állatról kapta. Hangja és játszhatósága igen sokrétű, ahogyan formavilága is. Eredendően népi hangszerként cserépből készítették, az utóbbi évtizedekben már megjelentek a nagyon jó minőségű és tartós kompozit alapanyagok is a gyártásában. Egy igazán tetszés szerint szabadon játszható dob szabadlelkű embereknek.

A Kokiriko egy japán tradícionális idiofon hangszer. Kötéllel, szíjjal, vagy belső szalaggal egymáshoz rögzített falamellákból áll gyakorta két fogantyúval a végein. Eredetileg bambuszból készítették, manapság sok változata létezik. Rázással és a hangszer alakjának változtatásával, hajlításával hozható létre ritmikus hangzás. Dominószerű hanggal képes megszólalni, ennek erőssége és hangszíne a fa anyagától és a játék dinamikájától függően változik. Minden korosztály számára szórakoztatást kínálhat a kokiriko.